2008. október 15., szerda

Megjegyzem magam

Úgy adta az egóm, hogy rákerestem magamra a guglin.. tudod, csak visszaigazolásként. Közeg és szörcs.. kb 333000 találatból a kilencedik helyen dobja ki a másik blogom.. azt a blogot ahova megpróbálok érdemben postolni, valós tartalommal.
Eközben pedig szól az Ebola Cola. No nem, nem igazán jött be ez a szám, mégis sokadszor hallgatom. Némi ellentmondást vélek felfedezni. Ja, persze Emil.Rulez!
Persze, hogy Emil.Rulez! Igaz, igaz viszonylag újkeletű rajongójuk vagyok, talán év végén lesz csak negyedik éve, hogy először végighallgattam első két lemezüket. Azóta volt szerencsém több koncerthez, nomeg egy újabb lemezmegjelenéshez. Az utóbbi egy évben pedig sokadmagammal várhattam, hogy milyen megoldást talál az együttes a problémáira.
Eszemben se volt olyat írni, hogy mikorleszmákoncííí meg annyirahiányzikmáá meg, hogy Hajós a a 7i7esbeeeee. Türelmes voltam és aranyos. Igaz rulezék blogspotjára jómagam soha nem is kommenteltem. Egyébként ugye nem csak nekem tűnik fel, hogy szinte mindegyik 7i7es előzetesben Hajós van? Eladható, na :)
Aztán minap véletlenül újra felnéztem a rulezblogra.. és kiszúrta a szemem valami Ebola Cola. Persze rögvest meghallgattam. Naná, vártam rá eleget. Azóta is szól az Ebola Cola, Cola Ebola meg a Hálleluja.. de kicsit üres maradt valami. A vicces (?) angol kiejtés és a szöveg mély nyomot nem hagyott. (igen, tudok englisül értem a világot amit leír.. de.. de..) Csak azt se mondhatom, hogy a zeneisége fogott meg. Mert nem.
Nomeg hiányzik a többi minimum 10 szám mögüle, hogy ténylegesen legyen valami kézzelfogható.
Persze egy önállóan kidobott számtól nem kérhetem számon az albumot, de akkor legalább talán több eljutna a zagyacskámig az új (?) rulzból és nem egy szám alapján írnám le. Nem mintha ez alapján leírnám, egy koncerten úgyis a régebbi számok jönnek elő. Csak legyen má koncíí..
A klippet bárki megkeresheti jútyúbon, nem nagy talány. Van benne emilrulez, gyerekek, törpe, mégtöbb emilrulez, három papír kétszázas (lásd előző bejegyzés), Ebola Cola, agymenés és cicisnéni. Nagyjából minden ami kell (?).
Ehh..

2008. október 13., hétfő

Szavazás a 200-asról

Valószínű szinte mindenki hallotta már, hogy miután március elején kivonták a forgalomból az 1- és 2 forintosokat jövőre a papír 200-asok helyett már fémet fognak készíteni. A Magyar Nemzeti Bank szavazást indított ami mától okt. 26-ig tart és ezen érmék közül lehet választani.
http://forint.hu/engine.aspx?page=szavazas

Frissülés (X.27):
A két héten át tartó szavazáson a lakosság tetszését leginkább a Lánchíd (52%) nyerte el, majd a fehér gólya (18%) és a Megyeri-híd (13%) következik. Negyedik lett a fakopáncs (8%), utolsó előtti a cifra kankalin (6%), a sort pedig a kövér daravirág (3%) zárja.




2008. szeptember 23., kedd

Őszös

Nem egész két hete még virágzó katángkórót fotóztam miközben vártam a 5-öst buszt a Mexikói úton. Szeptember első hétvégéjén egyes helyeken a 40 fokot ostromolta a hőmérséklet, aztán pár nap alatt lett 10-15.. azóta stabilan annyi, a mai majdnem 15-18 fok már-már csoda :)
A fák elkezdtek átmenni színváltósba és szedtem gesztenyét is. Míg Tatán laktam több helyen botlottam gesztenyébe és kiskoromban magam gyűjtögettem, sőt gesztenye emberkét csináltam belőlük. Sok növényt lehet élő naptárként figyelni. A gesztenye talán hatalmas leveleivel, virágaival és az őszi avarban kutakodás emlékével írja be magát egy gyerek emlékeibe.. nos, én minden évben szedek egyet még mindig :)Hogy miként kerül ide a Rákos-patak magam sem tudom. Ez a manapság javarész betonozott mederben haladó, rákokat már rég nem látó patak fele pesti peremkerületek egy részének elnevezéséért ( Rákoscsaba, falva, hegy, keresztúr, kert, liget, palota és a végére Rákosszentmihály) mégis keveset tudunk róla, valamint csak összekeveri az embereket, hogy a város különféle helyein vannak Rákos előnevű részek, így létrejött a Rákosborzasztó elnevezés. Én igyekszem megjegyezni őket, de magam is használom a Rákosborzasztó alatti Rákos típusú elnevezéseket néha :) A képen lévő foltokat apró kis muslincák, vagymik.. mániákusan jöttek.Beteszem ide is a Megyeri hidat, mert csak. Mert többet úgy se nagyon fogom szóbahozni. Az viszont érdekel, hogy vajon valaki miért vesz Fornettit cirka 400 forint értékben mikor ugyanott kérhetett volna 149(~150) forintért bármilyen extra méretű finompékárút amivel viszont még jól is lakhatott volna. Magam a lekváros végű túrós akármit kértem, na az jól esett nem azok a kis felfújt izék amiket két harapással felfal az ember és maximum az étvágyat hozzák meg. Hosszabb ideig jártam el minden reggel a Stadionok metrómágálló Princess-e mellett. Minden reggel felkavarta kicsit a gyomrom az a tömény 'illat'. Én később reggeliztem, olyankor reggel még félkómában szaladtam csak a villamos után és nagyon nem esett jól a metróba le és fel is azt szagolni. Persze vitathatatlan, hogy amúgy ügyes marketing illatáradatba burkolni a fél megállót, csak nem biztos, hogy mindenki vevő rá. Amúgy is a Stadionnál ott az oldalfalat ki kéne ütni, hogy legyen közvetlen kapcoslat a P+R parkolóhoz, ne kelljen felesleges felszíni sétát is közbeiktatni..
Lassan egyébként úgy tűnik, hogy végetér zuglói életem ugyanis ez a lakás eladásra kerül. Ezt mondjuk talán kevéssé sajnálom, ugyanis kicsit zajos ez a Nagy Lajos király útja. Egyébként egészen megszerettem Zuglót. Nagyon sok csendes utcája van, bár némelyikben a múlt századi villáktól a panelig minden megtalálható. Kicsit vegyes az utcakép. Azonban már-már meglepő, hogy az Örs vezér terétől kevesebb mint öt percre az ember már kellemes külvárosias kertesházas övezetben sétálhat. No persze, a másik irányban elindulva 11 emeletes panelek vannak... ugyanakkor ez a kertesházas rész legalább nem olyan mint a Helikopter utca (az Rákosborzasztó felé van :) ) újonnan kinőtt része (például). Ha valaki kíváncsi arra akkor az Örsön szálljon fel a 168E vagy milyen buszra, az betér oda. Apró telkeken, új építésű házak. De még csak nem is úgy, hogy egy telken egy családi ház (a kert ezen esetben még egész élhető nagyságú lenne) hanem egy telken iker illetve sorházak. Ilyen típusú részekkel sok helyen találkozhat az ember. Mivel manapság az urbanizációt már visszafelé pörgetjük az élhetetlen Budapestnek hála, azonban az aglomerációban egyre kevesebb a szabad telek az ügyes vállalkozók így kopasztják meg a kertről álmodó embereket. Sőt, lehet, hogy azok még élvezik is ezt.
Kicsit elhúztam az időt most ezzel, asszem lépek innen..

Naaa.. most olvasom, hogy az új Bond filmből kivágták a Bond, James Bond bemutatkozásokat és már Martinit se kér.. mondván már nem illik a mai korba ez így.. szép, kiirtják ezzel a Bondnak egyáltalán nem illő faszival a Bondok jellegzetes hangulatát. Brosnan miért tudta olyan meggyőzően mondani, ez a felfújt (gondolok itt a kinézetére) mimika nélküli faszi miért nem?

2008. szeptember 9., kedd

Szeptember eleji

Itt van az ősz, itt van újra.. ismét évszakot váltottunk. Este hét után egyre hamarabb sötétedik, egyre kevesebb ideig tudok naplevezetésként Fülest fejtegetni. Várom, hogy végre átadják az M0-ás új szakaszát, mivel épp elégszer látom a bedugult Hungária körutat.. miközben most arról cikkeznek a lapok, hogy az új elkerülő szakasz átadása után se fog jelentős mértékben csökkenni a forgalom. Azért remélem a jövőben nem látok olyan, hogy a Hungária 3 sávjából kettőben kamion áll. Az olyan esetekről nem is beszélve mikor egy irányban mindháromban kamion van és a zöld lámpára gyorsulásit rendeznek...
Még ebben a hónapban átadják az újjáépült Északi vasúti összekötő hídat, hamarosan lezárják a Margit hidat, a Szabadság híd pedig csúszik-csúszik.. időt adva a látszatmetró építőknek. Hogy az M6-os autópálya feleslegesen épülő Strabag alagútjairól ne is beszéljek. Tőlük csak annyit kérek, hogy menjenek végig az M1-es Budapest-Tata szakaszán, vagy nézzék meg az M7-es hírhedt Érdi emelkedőjét... utána pedig gondolkodjunk, hogy kell-e mindenhova alagút és völgyhíd. Persze ne legyek naiv, kell. Hiszen az ilyen pénznyelő beruházásokból lehet legtöbbet zsebrevágni (lásd metro4).
Az infrastruktúra a szemünk előtt alakulgat, ránk esett most minden azért mert az EU bácsi még most olyan besorolásban tart minket mikor erre több pénzt kaphatunk, de hamarosan ez megváltozik.
Hű + ha.. az általános káoszt nehezítjük egy BKV paraméterkönyv váltással amit az emberek jórésze nem ért, nem nézett utána az őt érintő változásoknak, agy nélükül kritizál illetve a BKV is kaotikusan ad elő.A metrókocsik késnek persze, de látványosan át kell őket venni már a gyárban, hogy utána majd át lehessen venni Budapesten, hogy utána majd a forgalombaálláskor is lehessen mosolyogni a médiának. Aki nem emlékezne megsúgom, hogy a Combino tramok érkezésékor volt ilyesmi a koreográfia, nagyjából ezt várom most is.
Közben fő blogom látogatottsági statisztikájában megjelent a Google egy hete megjelent Chrome böngészője is.. mindezt persze a Google Analytics-en nézem meg, miközben maga a blogger.com oldal ahol mindezt írom is Google tulajdon ami blog képeimet a szintén Google Picassa albumokba teszi nekem, ha pedig netán saját videót teszek ott illusztrációnak akkor azt a szintén Google Youtube oldaláról linkelem. Góglejúzer vagyok, ha nem is tökéletes webkettes lény.
Látogatottságom 67%-a Windows+Firefox.. az egy-két Safari+Machintos látogatáshoz pedig akár nevet is csatolhatok :) (a szerző kikacsint, jelenleg csak az üres szobának..)

Hogy mi várható az elkövetkezendő hónapokban velem, a várossal.. valamint, hogy meddig lakom még a városban nem tudom, változások várhatok minden téren. Annyit tudok, hogy végre eljön az az idő mikor nem szárad ki az ember az utcára kilépés + 5 perc intervallum alatt a melegtől. Ez kezdetnek nem rossz.















2008. augusztus 5., kedd

Hungaroring - 2008

Mint 1986 óta minden évben idén is megérkezett a száguldó cirkusz stábja a Hungaroringre. Akinek pedig van jegye valamelyik napra az csütörtökön elmehet a ringre a Pitlane walk-ra, azaz végigsétálhatja a boxutcát. Esetünkben annyi a probléma, hogy habár a versenyzők a nyilatkozatokban képesek néha Budapestnek titulálni a pályát, azonban messze van ám attól. A pénteki, szombati és vasárnapi napon a BKV által szerződéses járat jár ki Mogyoród templom térre az Árpád hídtól és a Mogyoródi HÉV megállótól, azonban csütörtökön mikor szintén jelentős tömeg zarándokol ki a ringre nem.

Szóval próbáljunk meg kijutni. Autó nélkül igazából egy lehetősége van az embernek, a Gödöllői HÉV. Habár van Hungaroring nevű időszakos megállója, még a jegyvizsgáló is Szilasligetet ajánlja, mondván onnan jobb az út, közelebb van. Tudják ezt sokan, mindenki ott szál le. Ezután következik a séta az emelkedőn, majd a fél pálya megkerülése a kerítés mellett, mivel ilyenkor csak egy kapu van nyitva. Az ember mellett autók húznak el, a földön néhány Tyskie üveg jelzi, hogy a Kubica fan lengyelek hozzák a hazai sörüket:) Majd az ember innentől kezdve a hatalmas tömegben lavírozik.

Aztán jön a box, mondhatni szó szerint.. ugyanis mivel a Ferrari van legelől, ezért a tömeg már rögtön ott megakad a sok Ferrri drukker miatt. Ilyenkor egyébként az embernek nincs nagy esélye az F1 pilótáit látni, ekkor a kocsik műszaki átadása folyik. Na jó, Nico Rosberg azért elsétált előttem.

Mindenféle alkatrész, tankoló berendezések... és végre lehet látni az 'arcnélküli' embereket, a szerelőket akik a verseny idején tűzálló szerkóban, búkósisakban szolgálnak.

Tömeg és nyári meleg, döglesztő páros. Persze mivel csütörtök van, lehet menni a HÉV-hez.. vagy autóval tolongani. Ez volt életem második pitléjnvolkja, de most egy időre megint elég volt belőle. Aztán eljött a másnap, mikor egy BKV-s Ikarus vitt minket Mogyoródra. Mikor megérkeztünk még az első F1-es szabadedzéstől zengett a település, mire megérkeztünk a GP2-es kategória kezdett éppen.

A formaegy előszobája után jöttek a még kisebb dongók. Mivel ugyanazt a boxot használják mint a nagyok, ezért a betétfutamok részvevői ilyen menetben szállítják a felszerelésüket.

F1-et fotózni a célegyenes eleji kigyorsítás közben meglehetősen lehetetlen olyan esetben ha az ember nem valami félméteres obival próbálkozik. Node a hanghatás, az iszonytató. Amit az ember a tv-ben hall még csak a közelében sincs a valóságnak. Mivel csak pénteken voltunk kint így végére is értem a beszámolónak, a futamot azért egyszerűbb otthon, árnyékban nézni.

2008. július 25., péntek

Krakkó

Jártam már pár városban Európa útvesztői közt, ez a lengyel hely mégis egyik kedvencem lett. Habár most még csak második alkalommal jártam Krakkóban, mégis bármikor szívesen visszamennék. Fővárosunkhoz viszonylag közel van, azonban döglesztő tud lenni a hosszú vonat illetve busz út, mindkettőhöz volt már szerencsém. Persze jobb mint Angliába busszal menni, ott a csatornán átkompozásig csak az unalmas magyar, osztrák, német, belga, francia autópályák száz és száz kilométerei jelentik az "izgalmat".
Lengyelország alsó részében jártam még csak, igazából sokat nem is láttam (még) belőle, a főváros Varsó is várat egyelőre magára, mégis azon lengyelek akikkel eddig szóba sikerült elegyednem igazolták bennem a lengyel-magyar barátság alapjait. Megjegyzem az esetek nagyobb részében nem egyszerű ez, lévén angolul igen kevés százalékuk ért..
Krakkóba megérkezni egyébként vonattal nem nagy élmény, ekkor még sok jót nem lát az ember, bár megkockáztatom, hogy hozzánk érkezni se nagy szám. Gondoljunk csak bele, hogy nézki a nemzetközi vonatok végállomása a Keleti és környéke. Karkkóban a főpályaudvarról kijutni talán egy kicsit kacifántosabb(?) (ott egy átmenő pályaudvarról van, aminek vágányaihoz alulról, az utcaszintről megy fel az ember). A pályaudvar környéke nemrég lett felújítva, szomszédságában egy nagy pláza lakozik.
Megérkezés után persze következik a szállás elfoglalása, ami most nem messze két évvel ezelőtti szállásomtól volt. Aztán jöhet a menet, a városba. Habár társasággal voltam most is, leválltam.. persze, megyek a saját fejem után, a saját emlékeim után. Az ember első célja természetesen csak a főtér lehet.A főtér ami Európa legnagyobb középkori főtere, hihetetlen pezsgéssel. Láttam már Brüsszel főterét, híre annak is van.. mégis nekem ez a tér üti mindet ahol eddig jártam. A hosszú vonatozás után itt feltöltődtem. Körbejártam a Posztó csarnokot, újra megnéztem a hajdani városháza tornyát, előtte az arcot.. nyitott voltam a tér lüktetésére. Majd elindultam a városfal felé, baktattam egy kicsit a ringen. Jó, jó.. Planty. A városfalat kintről körülvevő park, és a körút, amit bécsi mintára egyszerűen ringnek hívok, mer' mé' ne :)
Megkerestem nagynehezen a kedvenc kocsmát, ahol csapolva Tyskie-t kértem, azonban sokat változott a hely hangulata a pultoscsaj miatt. A helyi alkesz arcokon túl már-már 'diszkózene' szólt, a hajdani fociközvetítés helyett. Persze, nem szeretem a focit, a kocsmahangulathoz azért mégis az illik jobban.
Utam ismét a belváros felé vettem. Ha az ember a városfalon belül van igazából már nem lehet elvéteni a főtér irányát...
Az igazság persze az, hogy most vállaltan villamosozni voltam a városban egy olyan társasággal akik közül mindenki azért volt ott. A kocsiszín és a forgalomirányítás központja után másnap a villamosozásé volt a főszerep. Az ember így eljut olyan helyekre amerre más túrista talán nem is vágyakozik. A hatalmas vasgyár oldalában döcögni a villamossal a rossz pályán nekem érdekes, másnak már nem biztos, a lakótelepek közlekedésének tanulmányozása a villamosból szintén nem mindenkit hoz lázba. Persze egy ilyen nap után is a belvárosban köt ki az ember, vesz egy kebabot ott ahol már két éve is, aztán a főtéren benyomja az arcába. Közben pedig lehet örömködni, hogy Krakkóban van az ember.Persze kihagyhatatlan a Wawel is. Nyitóképemen a Visztula felől látható, ez csak egy torony, a felfelé vezető úton. A reneszánz belsőudvarba most már csak táska átvilágítás és mágneskapun átsétálás után lehet bejutni. Szigorodott az ellenőrzés.. Aztán a vár után hova megy a jó magyar ember? Peeeersze, Tescoba.
Egy dolgot még nem emítettem. Van még egy dolog amiért érdemes Karkkóba menni. Sör:) Ugyanis itt jelentősen finomabb söröket talál az ember mint itthon. Részemről a kedvenc az Okocim Mocne. Fekete doboz, arany sassal, ha abban a kiszerelésben veszi az ember. Alkohol 7,1 százalék lakozik benne, de nem barna sör... és nagyon finom, bár óvatosan kell vele bánni. De igencsak jó egy 'alap' Zywiec vagy Tyskie is, amitt ott annyira alap mint nálunk egy Borsodi vagy Soproni... mindösszesen csak jobb.
Persze ez is csak egy ok amiért lehet szeretni a várost :) Aki nem hiszi járjon utána..

2008. június 29., vasárnap

Santana

Mint megannyi ember én is a háromszázezres tömeg részese voltam. Süllyedő blogomat csak azért veszem elő, mert épp elég fikázó véleményt olvastam a koncertről és el akarom mondani, hogy nekem tetszett..
Egy ilyen kapcsolat koncertnek egy trükkje biztosan van, időben kell érkezni. Sokan a dolgot itt bukják el és részint ez vezet ahhoz, hogy rossz szájízzel távoznak. Bizony nem árt ha az ember már vagy másfél órával az előzenekar meghirdetett kezdése előtt már helyezkedik a tömegben. Így lehet olyan helye ahonnan végig a koncertet bámulva, a zenészeket ténylegesen látva élvezheti a koncertet. Az előzenekar Back II Black munkássága egyáltalán nem tartozik kedvenceim közé azt azonban meg kell hagyni, hogy élőzenét játszottak legalább és a két énekes kivételével azért egész hallgathatóak is. Külön örültem, hogy Fekete-Kovács Kornél is játszott az együttessel, lévén azon réteg egyike vagyok aki Emil.Rulez! koncertekre látogat néha, persze ennek feltétele, hogy legyen erz koncert, nem úgy mint idén nyáron. Trombitásukat legalább viszontláttam az előzenekarban.
A várakozás hosszú perceit a TV2-s Kovács Áron (Popdaráló.. egyébként valaki is nézi ezt a műsort?) és a jópár éves rádiós múlttal rendelkező Rákóczi Ferenc próbálta kicsit felpezsdíteni, kötelezően szájukba rágott reklámszövegekkel, kicsit erőltetetten, de a semminél azért jobb volt így. Eközben is érkeztek még az emberek szépszámmal, persze ők lettek azok akik már csak a mellékutcákban és a Műcsarnok környékén találtak helyet ahonnan nemhogy a színpadot (rajta a zenészekkel) de még csak a kivetítőket se nagyon láthatták.
Santana márpedig jó volt. Nem tartozom a fanatikus rajongói közé azonban jópár évig magam is közelebbi kapcsolatban voltam a gitárral, valamint egyik gyengém az élőzene, való emberekkel, hangszerekkel.. hangokkal melyek a másik emberek hanszereinek hangjaival összefonódva járják át a teret.
A hangosítás teljesen rendben volt, a színpadtechnika nem volt túlbonyolítva. Zenészek, fények, néha füst. Nem öltöztek át nyolc-tíz alkalommal mint a divatos popdívák nem volt mögöttük tucatnyi emberből álló tánckar. Csak egy tucatnyi ember volt a színpadon, illetve 11. Egy a kongáknál, kettő a dobszerkónál egy fekete nagypapa a szintetizátoroknál, két fúvós egy basszusgitáros egy szólógitáros. Új mondatban Andy Vargas és Tony Lindsay az énekesek, valamint persze Santana.
A koncertről sokat nem is lehet elmondani, elkezdték és áradt a latin zene és a közönség is felpezsdült. Talán az ember hosszabb koncertre számított a mendemondáknak bedőlve, de másfél óra és egy negyedórás ráadás így is megvolt. Ha ennél hosszabb lett volna a hosszú várakozás és a végigmozgott koncert fáradalmai miatt talán már nem is bírtuk volna.
Ami kicsit bosszantó volt az azok az emberek akik a koncert közben utottan elkeztek a színpad előtti közdőtér szellősebb részén járkálni, de nyilván hozzá kell venni azt, hogy mivel ez egy ingyenes koncert sokat eljöttek pusztán azért mert már hallották Santana nevét, az is eljutott az agyukig, hogy ő valami híres ember és a rádióban egy-két számát is hallották már. Aztán csak magát a zenét nem tudták értékelni.
Habár a kordonok közé tereltség és, hogy csak a Műcsarnok felől lehetett mindezt megközelíteni és elhagyni levon az élvezetekből, de jó buli volt.
Így a végére még azt is megemlítem, hogy a mi Kapcsolat koncertünk Santana jún 16 és július 20(!!) között zajló európai 'Live Your Light Tour' nevű 23(!!) koncertes turnéjának 8. állomása volt. (jún 16. New York, jún. 20 Birmingham, jún. 21 Manchester, jún. 22 London, jún. 24 Párizs, jún. 26 Pozsony, jún 27 Varsó, jún. 28. Budapest) Ami szeptember-októberben egy amerikai-kanadai szintén 23 koncertes turnéval egészül még ki. Santana júliusban lesz 61, nem rossz teljesítmény :)

2008. április 23., szerda

Central Europe Rally

A Közép-Európa Rali a Dakar sorozat első, bemutatkozó állomása. Miután januárban a hagyományos Párizs-Dakar.. izé, újabban Lisszabon-Dakar rali a mauritániai terrorfenyegetettség miatt elmaradt a szervezők egyébb lehetőségek után néztek. Az első állomás Magyarország és Románia. Az első etap Budapest és Nagybánya (Baia Mare) között zajlott. Ma a Debrecen-Veszprém utat teszik meg a versenyzők.
És a CER ahogy én láttam.. a Hungária körút felől érkezve a Városligethez a Hermina úti dugóban sikerül megpillantani az autós mezőny utolsóindulóit. A 284-es indulónak sikerült a 72/74-es troli megállójában megartania első pihenőjét a 20Gy busz pedig a Dózsa Győrgy út lezárása miatt közlekedett erre, csakúgy mint a 30-as busz.Miután az utolsó autós indulók is elmentek kis, vagy annál nagyobb meglepetésemre egyszercsak a ligetben tartott Rendőrnap forgatagába sikerült megérkeznem (többesszámban), csak elsőre éppen az nem volt világos, hogy ez a Rendőrnap. A rendőrségi Moszkvics mindenesetre gyanús volt :)A forgatag után az Olaf Palme sétányra terelt autóforgalom és a Dakaros kamionok fogadtgak minket. Habár a motoros, quados és autós mezőnyről sikerül lemaradni így a kamionokat legalább végignézhettük.Kellemes családi csendélet és a 276-os kocsi szervízkamionja a 70-es troli megállójában :)A többi gépet a Dózsa György út kereszteződésében néztük.. néha kis halálfélelemmel a közel a nagy ívben kanyaródó kamionoktól.. :) A két záróképen egy magyar és egy lengyel induló.

2008. április 10., csütörtök

2008. március 25., kedd

Bartók

A mai napon van Bartók Béla születésnapja. Ennek alkalmából a Google (aki mellesleg ezen blogosdi tulajdonosa is) nyitólapján a zeneszerzőnkkel kiegészült logóját szerepelteti. Legutóbb zenei vonatkozású 'rendhagyó' logó Pavarotti halálakor volt.Ez pedig a legutóbbi ún. "holiday logo" ami mindössze öt napos, és a tavasz beköszöntét üdvözli :) Viszont nehogy megfeledkezzünk, hogy hétvégén (Húsvétkor) az országban több helyen síelni is lehetett a visszatért télies időjárásnak 'köszönhetően'.

Hogy csatlakozzak kicsit legutóbbi bejegyzésem.. az Endeavuor és legénysége öt sikeres űrséta után ma elhagyta a nemzetközi űrállomást... viszont pusztán azért, hogy ne tűnjek naprekésznek egy március 12-én készült képet hozok a NASA képgalériájából mely még az űrállomáson dokkolás előtt készült. Két nap múlva (vagy majd ha legközelebb idetévedek) remélem a tökéletes landolásról számolhatok be.

2008. március 11., kedd

NASA II.

A NASA I. bejegyzés elég régi, még freeblogos blogomról származik, arról a blogról amit novemberben kitakarítottam, de pár bejegyzését áthoztam ide. Most az ihletet a múlt havi Cosmopolitan adta nekem, ami ugyebár női magazin, de manapság sokkal több Sanoma kiadó féle kiadványt olvasgatok mint ami még nem káros az agyműködésre.. nem tehetek róla, egyszerűen csak elém kerülnek :) Azt már nem is mondom, hogy a szerkesztő levele (ill. a főszerkesztő) sem maradhat olvasatlanul. Igaz ez a kozmóra és a makszimára, ahol ugyanaz írkálja ezen kis szösszeneteket. A mosoly meg ugyibár jót tesz az ember közérzetének :)

Lényeg ami kevésbé.. a februári kozmóból értesültem egy jó egy éves hírről miszerint '07 februárjában Lisa Nowak űrhajós rendőrségi ügybe keveredett. Erre csak azért kaptam fel a fejem így egy év távlatából mert 2006 nyarán a názás bejegyzésem pont arról az STS-121-es küldetésről számolt be amelyiknek részese volt a fentemlített Lisa Nowak.. hogy idézzem magam, "This is Mission Specialist Lisa Nowak.." magyarítva nevezhetjük repülőmérnöknek. Ő felelt a Nemzetközi Űrállomáson dokkolásért és a gépet vizsgáló robotkarért. Akkor 42 éves volt, három gyerekkel, első űrutazással.. "nemcsak kerékpározik, fut és vitorlázik, de szereti az agyaggalamb-lövészetet, a főzést, a gumibélyegzőket (!), a keresztrejtvényfejtést, és még zongorázik is."
Szóval jó egy éve ez a nő fogta magát és először is 'megkedvelte' William Oefeleinnelt akival kiképzése alatt ismerkedett meg. Aztán Hustonban autóba ült, szigorúan pelenkában, hogy ilyesmivel ne kelljen foglalatoskodnia (egy úrhajósnak mondjuk nem meglepő szituáció) aztán vezetett 1600 kilométert (a maps.google útvonalkeresője szerint Budapest-Párizs 1485 kilométer) Orlandóba ahol a reptéren a férfi feltételezett nőjét várta.. aztán követte, még gázspray is előkerült.. később kiderült, hogy volt nála légpuska, acélkalapács, gumicső és kés is... felkészült versenyző volt. Csupán rá akart ijeszteni vetélytársára, elmondása szerint. Ezzel el is vágta további űrhajósi karrierjét..

Jó, talán csempészek bele egy kis aktualitást. Ma reggel elröppent az Endeavour űrsikló mely egy igen komoly küldetést hajt végre. Öt űrséta és a japán Kibo űrlaboratórium első részének az űrállomásra szállítása szerepel a feladatok közt, csupán :) A misszió az STS-123 számot viseli, majd rá kell jönnöm arra is milyen szisztéma alapján halad ez a számozás, mert emlékeim szerint az elmúlt másfél évben azért már volt egykét küldetés. Pusztán a törénelmi hűség kedvéért ki is kerestem melyek: STS-115, -116, -117, -118, -120, -122.Ez lenne a mission patch, amit nem is tudom miként kéne magyarítanom.. szóval ez van nekik a ruhájukon rajt'. Tervezője Mark Pestana aki az STS-62, -59, -69, -83, -94, -86, -89, és -93 küldetések misönpecsét tervezte :) ezek '94 és '95 között voltak. Bejegyzésem vége felé csakúgy mint másfél éve, most is ajánlom a nasa.gov oldalt, ahol azóta nem nagyon jártam, az STS-121es küldetés volt eddig az első és utolsó is egyben amit végig követtem. Búcsúként pedig egy reggeli kép a Kennedy Űrközpont 39A kilövőállásáról és az űrsiklóról amivel 16 napnyi küldetésére indult a legénység, két öregrókával akiknek ez már a negyedik útjuk a végtelenbe és pár újonccal. gud lak.

2008. március 10., hétfő

Március idusán..

..lassacskán.
Egy február közepi bejegyzést az imént szépen eltüntettem, hogy inkább pár nagyobb aktualitással rendelkező karakterhalmazt hagyhassak itt magam után.
Február 15-16-17 óta némiképp megváltozott az életem, közlekedési blogomban épp' pár napja írtam le, hogy jelenleg nem nagyon tudom az eddig megszokott képes, szövegelés és némi aktualitással bíró blogmenetet fenntartani. Emiatt blogpihi van. Ugyanez vonatkozik erre a blogra iss, az utóbbi időben kevéssé érdekelt, hogy új bejegyzésen törjem a fejem és a fényképezgetni se nagyon volt lehetőségem. Khm.. némi technikai problémám akadt a magánéletem változását mondjuk mindezek mellé persze nem nevezném problémának. :)
Mióta nem írtam volt például szökőnap, eltűntek mindennapjainkból az 1 és két forintosok, tegnap hatalmasat buktak a nemek az igenekkel szemben a népszavazáson. Beszéltünk új paraméterkönyvről, BKV használtbusz tenderről.. aztán egyikből se lett semmi, legalábbis még semmi. Ja, a BKV vezér Antal úr lemondott. Vajh' ő hova fog bukni? Aba Botond a MÁVba ügyesen repült, fel.
Hogy teljesen másról írjak.. a minap volt szerencsém a Városligetben sétálgatni, ha jól emlékszem másodmagammal.. :) s tudod mit? kissé (vagy talán annál jobban is) lehangoló képet mutat most a liget.. jó persze, a tél után nem várom el, hogy gyönyörű zöld fő fogadjon, de pár embert igazán rá lehetne küldeni összeszedni a szemetet és a többi, egyébként természetes hulladékot.. értsd fogni kéne egy gereblyét, vagy valamit. Rendkívül sokat számítana. Sajna fényképpel nem szolgálhatok, de talán jobb is :)
Nakérem, azt hiszem most elég lesz belőlem ennyi.. hogy mikor jelentkezem legközelebb? azt nem tudom..

2008. január 29., kedd

Emlékezős..

... avagy: Lehet egy emlékkel több?
Mint azt időről-időre szinte kényszeresen előhozom életem első szakaszát (értsd születés-nyolc általános kijárása) Tatán töltöttem. Azt csak háttérinformációként mondom el szintén viszonylag rendszeresen, hogy egyébként Kispesten a Jáhn Ferenc utcában születtem, mikor ott még volt szülészet valamint, hogy anyai ágon Kispesthez már jópár évtizede kötődik családom, olyannyira, hogy még mindig a kerületben élnek. Kisebb családom Tatára kerülésének oka a 25. Harckocsi Dandár (vagy MH 25. Klapka György Lövészdandár). Innentől az olvasó fantáziájára bízom ki mire jut.
Ha a folytatást a téyleges emlékeimnél kezdjük akkor a Bacsó Béla úti óvoda következik ami manapság Juniorka Alapítványi Óvoda (elég lol ez a név..) majd a Jázmin utcai Általános Iskola 1-4. osztályig utána meg a Vaszary János ált.isk. nyolcadikig. No.. önéletrajzom korai szakaszát azt hiszem ezzel részletesen áttanulmányoztuk.
Hogy egy másik tulajdonságommal is előhozakodjak... mint ezen blogban is látszik, a közlekedés témakör jelentős mértékben képes néha meghatázozni életemet társulva az utazgatásokkal. Ezen hobbim (mániám?) kialakulását és mikéntjeit sokszor-sokan kérdezték tőlem. Habár egy többtényezős dologról van szó és mindegyikre nem is szeretnék kitérni kicsit mazsolázgatnék :)
Azt talán nyugodtan leszögezhetem, hogy ezen érdeklődésem nem biztos, hogy már nagyonkiskorom óta velem él. Tatai lakosként a rendszeres tömegközlekedésem már ovis korom óta a reggeli és délutáni buszozásban merült ki mivel az óvoda és később a Jázmin is a város túlfelén volt. Mindez a jelenlegi menetrendet nézve 7 perc buszozás + séta és vissza. Még mielőtt egy pesti olvasó itt erőteljes mosolyban tör ki fontosnak tartom leírni, hogy Tata egy 25ezres nyugis város, teljesen más léptékekben kéretik gondolkodni.
Később mikor már a Vaszaryba jártam a reggeli és délutáni buszozás odaúton 3 perc visszaúton 3 vagy 4 attól függően, hogy a Május 1 úton vagy a Kossuth téren szálltam le. Csak később, egy új osztálytárs érkezésével kezdődtek az igazán nagy buszozások. Ő ugyanis a város szélén lakott ahova a ritkán járó 2-es busszal lehetett eljutni. Erre megvolt a módszere, amit itt lentebb térképesen ábrázolok is:A zöld vonal a bejárt út, egykét irány nyíllal megsegítve. A piros pont a kiindulási buszmegálló. Iskola után ott lehetett megvárni az 5-ös buszt, amivel szépen el lehetett menni a Vértesszőlősi úton a város határáig majd a kertesházas övezetben vissza a Baji útig ott az Olimpiai edzőtábor mentén vissza a főútra majd visszaérkezni a piros ponthoz csak a másik irányba tartva.. aztán egészen a Fellner Jakab utcai végállomásig utazni (kék pont). Az 5-ös amúgy körjárat Fellnertől-Fellnerig. Itt az ötös busz táblát cserélt és átváltozott 2-essé (manapság úgy mondanám, hogy átszerelt..) és egykét perc múlva folytatta útját. Az ilyan buszozásokhoz társultam... hangulatos dolog volt ugyanis mindig akadt pár osztálytárs is akik ezzel a busszal tartottak haza. Ha a teljes úton végig maradtam akkor a sárga pontnál kellett leszállnom és rövidke sétával a Kosztolányin már otthon is voltam. 26 perc buszozás + várakozások + iskola után hangulatban osztálytársak + Ikarus 260. Mert akkor még nem volt ekkora Credo uralom Tatán.. sőt. A Credo buszok iránti mélyen bennem rejlő ellenszenvem pont Tatához kötődik. Ugyanis vacak egy dolog volt a 9,5-ös Credoval utazni reggeli csúcsban az Ikarus után.. márpedig Tata elsők közt birtokolt a kis szörnyekből. Persze azóta a 12 méteres kivitelben volt már Tatán kellemes csalódásom, de a régi hangulat.. Na...

2008. január 27., vasárnap

Vagyok

Az idei év megnyitása után most meglehetősen eltűntem a színről. Egyetlen utam Pozsonyba vezetett múlt hét szombaton. Az is már jó egy hetevolt, lévén következő hét vasárnap van. Pozsonyban kétszáznyólcvanas Ikarusokat búcsúztattunk és kicsit még a helyi emberekkel is szóbakerültünk. Habár a legelső magyar szót helyitől villamoson hallottam, másodmagammal. Egy hajléktalan kinézetá ember utalt finoman arra, hogy elálom az ajtót. Hahh.. pedig épp' egy pukkogtatós T3-asban élveztük a hangokat :D Volt aztán a buszozók közt is magyarul tudó, 47es villamos táblát mutogató ember aki haverkodott kis 8 fős pesti társaságunkkal. De volt magyar mozdonyvezető is, aki átjárós hozzánk és van V43 és V63 (Szili és Gigant) vizsgája. A fia mondjuk már inkább szlovákul beszélt... Este Tesco keresés közben is akadt magyarul beszélő ember, aki részint elmagyarázta, hogy jutunk a Tesco-hoz (ha már elkeveredtünk kicsit) és még azt is megkérdezte mi járatban vagyunk. Mikor kiderült, hogy közlekedési 'ügyünk' van felelevenítette már évtizedes emleit budapesti HÉV utazásáról mikor Csillaghegyre ment rokonhoz...
A Tesco-n persze lehet kicsit mosolyoni, hiszen talán viccesen hat, hogy ott is ilyesmit keresünk, de volt aki célirányosan indult meg a belvárosi, amúgy kellemes hangulatú tecsóba.. Itt vettem életem első Kofoláját, literesben.. és némi söri is akadt. Utána pedig az aznapi utolsó Pestre tartó vonat majdnem lekésése. Izgalmas menet volt.
Egyénként sok jó nincs. Vagyis aprócseprő dolgok akadnak amik a jövőben még lehetnek jók, azonban ezeknek időről időre társulnia kell valami meglepetésszerű rosszhírrel. Sajnos. Ilyen hír például ha annyira azért nem sokkal az érettségi után kiderül, hogy egy osztálytársunk meghalt. Ennél több karakter ezen témában nem is éppen képes elhagyni billentyüzetem.. értelmezhető mondatok formájában semmiképp'..
Mindezek mellett egy-két dolog remélem hoz még kellemes változást a viszonylag közelebbi jövőben. Hogy miről dumálok most az legyen lényegtelen. Írok azt' kész. Ha időszerű lesz írok..Hogy legyen némi közérdekű és tájékoztató jellegem is bíztatom az összes érdeklődőt, kevésé érdeklődőt vagy az olyan embereket akik még egyáltalán nem látták az Északi Vasúti összekötő hidat, hogy látogassák csak meg nyugodtan. Újpest-Városkapu metróállomás mellett található (vagy 106-os busz az Árpád hídtól ha a Budai oldal felől szeretnénk megközelíteni.) Nyáron ugyanis kicserélik a leromlott állapotú hídszerkezetet emiatt értelemszerűen le lesz zárva a híd. Én szeretem ezen építményt részint mert habár közel van a rohanó várostól mégis egy kis nyugalomsziget. Esztétikailag talán már nem a legszebb, azonban sokáig el lehet nézegetni szerkezetét.. és a Dunát. A jövőben (vagyis nyáron) egy egyszerűbb váltja. Pár percet figyelmet megér. Jómagam nyár végén fogok jelentkezni egy a híd felújítását képekben bemutató bejegyzéssel terveim szerint. Addig is türelem.
Jut is eszembe: a Budapest-Bamako rali résztvevői időközben már érkezgetnek meg végcéljukhoz.

2008. január 14., hétfő

Elhagyott Fővám tér?

Metrózzunk. Manapság felkapott téma lett a metró. Hajdani gimnáziumi történelemtanárom szavai is csenghetnek fülemben.. "az egészben az a szép, hogy süt róla az amatörizmus." Valami ilyesmit mondott, igaz.. teljesen másra, de ha sokkal többet talán nem is, ezt mindenképp megjegyeztem tőle. Mélyről jövő lényeglátás. A négyesmetrónak is meg van ez a szépsége. Harminconéves elavult koncepció alapján próbálunk egy olyan többszázmilliárdos beruházást véghezvinni, aminek költségéből több különálló projectet véghez lehetne vinni, amik ráadásul többet javítanának fővárosunk kaotikus közlekedési helyzetén. Valami ilyesmi..
És ha már a Fővám tér lett a címadóm. Megkérdezhetném például, hogy kinek mi jut eszébe a Fővám térről. Vásárcsarnok, egyetem, Szabadság híd... vagy esetleg a néha villamossal közlekedőknek a 2-es villamos lepukkant aluljárója is eszébe juthat. Igaz, ez utóbbi nyár óta le van zárva... a felszínen pedig megy a metro4 féle "Új világot építünk". Öhh...
Adott helyen mondjuk új világot építenénk, ha nem szállna ki alólunk a kivitelező... ennek ellenére csakazértis lenyomjuk a nép torkán ezt a megállót is, ami az emberek többsége szerint teljesen felesleges, ráadásul.. (mint kormányzati negyedre milliárokat költeni a reformoknak becézett megszorítások közepette).
Képzeljünk el egy utópisztikus világot. Adott egy metro4. Adott ez a világ. Következmény? Megannyi ember szakmai és politikai pályafutása csúfosan végetér és a futottak még kategória süllyesztőjében végzi sok-sok főokos.. Bezzeg nálunk! Újra lehet választódni sokadszorra, ki lehet nevezni valakit bűnbaknak ...akinek többévnyi együttműködés után se vagyunk képesek megjegyezni a nevét.. Gulyás József.. vagy László. Persze azt se állítom, hogy a ki tudja, hogy is hívják úr ne kamult volna épp eleget a nép arcába mikor még a DBR projectiroda élén állt.
Következmények nélkül meg lehet csinálni velünk, a lakossággal bármit. Ezzel egy a nagy baj.. az, hogy mi ezt már megszoktuk..mint ahogy megszoktuk már azon beszámolókat is a médiától miszerint x+50 milliárd forinttal többe fog kerülni a metro4 valamint x+6 hónappal lesz később átadva.
Közben élő közvetítést nézek a neten keresztül a BMW új F1-es kocsijának bemutatójáról. Azt se kérdezze senki, hogy ez mennyiben kapcsolodóik a felütés témájához. Semennyire, ráadásul hosszú évek óta Ferrari drukker vagyok.
Ha már offolásba kezdtem akkor ide is leírom, hogy szombaton lesz a poszonyiBKV-nál az Ikarus 280-as típus utolsó üzemnapja. Azon típusé amelyből nálunk még sok-sok fut (a csuklós régi Ikarusok, köznyelvibben szólva) és azon típusé ami jelenleg úgy tűnik nálunk még marad is egy darabig. Idén a BKV egyetlen komolyabb beszerzése használt csuklós buszokra vonatkozik, amit igencsak sejthetően az Alfa Busz Kft. fog megnyerni. Igen, ez az a cég amelyik most útban van Bamakóba egy Volvo Alfa Regio busszal a BKV színeiben.. Ezzel nálunk is ki fog esni jópár 280-as és valószínűleg a most csendben pihenő járatritkításoknak 'köszönhetően' iss.. naugye, nem is állunk olyan rosszul.. vagyis: de.

2008. január 12., szombat

Budapest-Bamako 2008

Ezen bejegyzésemben a pár órával ezelőtt a Kossuth térről útjára indult 2008-as Budapest-Bamako rali pár résztvevőjét mutatja be. Buszos vonatkozásban ajánlom másik blogom.A Bamako valami magyaros Dakar szerűség, ahol nem a többmilliós profizmus a lényeg. Az út élvezete (teljesítése) mellett az afrikai lakosság segítése is célja a ralinak. Idén több csapat vágott neki az útnak és az indulás helyén is többen voltak mint tavaly mikor még a Felvonulási térről indult. A tavalyi indulás volt az első amin ottvoltam és persze az ideit már nem hagyhattam ki :) Második képem készültekor, tegnap délután szólt bele fényképezős elmeállapotomba egy nő. Kissé érdekes angolsággal, talán azt kérdezte, hogy ez a Dakar? Mikor elmondtam neki, hogy ez a Budapest-Bamako (ráadásul Bamako Mali fővárosa ami meg minden kétséget kizáróan Afrikában van) akkor csak simán nem értette meg a Bamakot és Marokkóval akarta behelyettesíteni.. végül megértettük egymást, még megkérdezte, hogy ma (azaz tegnap) indul-e én meg szépen közöltem, hogy ma reggel. A nő mindenbizonnyal olasz volt.. annyit, hogy oggi még megértek olaszul :))Reggel Gombos Edina mint Sláger rádiós hírszerkesztő/olvasó említette többször, hogy fagyiskocsi is indul. Íme :) Ki ne látott volna már femilifrosztos kocsit azzal a jellegzetes kis dallammal kísérve..A legfeltűnőbb lengyel csapat :) Érdemes még megjegyezni, hogy egyszerű nyelvi kölönbségnek köszönhetően nekik Budapeszt a mi városunk, mivel az 's' és 'sz' font pordítva működik a két nyelvben, kiejtésre ugyanaz..Tegye fel a kezét aki egy rozsdásodó dákóval nekivágna a sivatagnak.. :) A túra elengedhetetlen résztvevői a KGST piac még velünk elő járműcsodái. Dacia, Kispolák, Wartburg vagy Trabant mindig van az indulók között.Nos... és akkor most jut el az ember odáig, hogy szavakat ne találjon. A Velorex talán legjobb besorolása ami eszembe jut az, hogy háromkerekű izé.. bőregér. Ha netán ilyet lát az ember az utcán garantált a meglepődés és a mosoly.. ha emellé még azt is állítják, hogy megjárják vele egész Afrikát.. szóval itt vesztek el a szavak :))A reggeli forgatagban a már-már cukiság kategóriába sorolható Minin is sokak tekintete megállt :)Reggel 9 körül az utoljára indulók is elhagyták a Kossuth teret és az érdeklődők népes tábora is elindult hazafelé.. lenne még jópár járgány ami megérdemelné a bemutatást, azonban ez kissé lehetetlen küldetés :) Jövőre ismét megyek a rajtra, ígérem. 2010-ben pedig az is lehet, hogy az idei évben elmaradt Párizs/Liszabon/Budapest-Dakar rali rajtját nézhetjük fővárounkban.

2008. január 7., hétfő

Bérletes

Eredendően az új, 2008-as BKV bérlet bemutatása a célom, bónuszként további három képet is kap a bejegyzés :)Legrégebbi bérletem amit megtaláltam egy kis keresgéléssel egy 2001-es Vértes Volános tatai bérletem. Kicsit gyűrődöt a széle, bár ugyanebből az évből a februári bérletem jobb állapotú. Egyébként nem vagyok bérlet gyűjtő, volt olyan, hogy jó egy évnyi bérletem adtam oda olyannak, aki valamely okból fogva viszont érdeklődőtt irántuk :)Az azonosító számomat persze be szoktam ám írni.. de esetünkben azért képmanipuláltam.. s mivel a modernizáció is csak bizonyos fokig jutott nálam ezért szkennelés helyett jóöreg Fuji S5600-asom használtam :) Ilyen képet viszont mostantól már nem lehet készíteni, hiszen a havibérleteket megszűntette a BKV. Tette mindazt akkor mikor éppen átszoktam rá... :) 2002 vége óta van rendszeresen BKV bérletem, akkor csak 30 naposaim voltak, majd mikor végleg pesti lettem egy idő után áttértem a havira.. majd ismét vissza a 30-asra, s vagy két évig ki is tartottam mellette, de idén tavasszal pont úgy jött ki, hogy visszatérjek a havibérletre. Tessék, erre meg megszűntetik.. (a kép elnevezését amúgy elrontottam, mert 2008_aug. a kép neve.. )Kis képesemből a 2007-es 30napos ki is fog maradni, viszont a talán kevésbé ismert BKSZ bérletet bemutatom. Ilyenből mondjuk volt 30naposom is a 2007-es évben. Természetesen a jövőben ezekből se lesz havibérlet, csak 30napos. A BKSZ ugyebár a Volán-BKSZ- MÁV Budapesten belüli tarifaközössége, ha meg a városon kívülre tart az ember, az elővárosi közlekedés keretén belül akkor a városhatárig tartó távolságot levonják a jegy árából.. összességében mondjuk kiforrott közlekedési közösségről úgy hiszem egyáltalán nem beszélhetünk.. egyébként mikor ilyen bérletem volt leutaztam azt a nem túl hatalmas árkülönbözetet. Volt, hogy vonattal mentem Budafokra vagy Ferihegyre érkező rokon/ismerős elé is Zuglóból mentem vonattal az új vasúti megállóhoz, a metrózás, reptérbuszozás helyett.És itt az új bérlet, ami késve érkezett meg a pénztárakba, jókora sorbanállásokat okozva ezzel.. mellesleg a dizájn jelentősen leegyszerűsödött, megkapta a szabvány BKV színsémát oszt jónapot. Mindamellett elgondolkodtató, hogy míg már akár Kassán is elterjedőben van az elektronikus jegyrendszer minálunk még mindig a papíralapú variálása a téma. Az új project egyébként 2005 végén megindult még a BKV honlapjára is kikerült, de 2006 októberében a csipkártya tender bukásával már a 2008-as céldátum került szóba. Jelenleg 2008 van, a hagyományos jegy és bérletrendszer átélt egy jelentős áremelést, a modernizáció legkisebb jele is az országra leszállt januári ködben bújkál valahol..

2008. január 4., péntek

Legyünk sorozatfüggők

Legyünk, miért ne? No nem arra gondolok, hogy nézzünk brazil szappanoperákat (bár azok ideje már mintha lejárt volna..) vagy a Barátok közt kilencvenháromezredik epizódjára kapcsolódjunk be. Nincsen sok műsor ami lekötne manapság a tévében, de azért egykét sorozat akad. Kezdjük talán a hét elején...
A helyszínelős sorozatok hulláma engem a haditengerészetinél kapott el. A CSI: Miami pár epizódján kívül nem sokat láttam ezen típusból, viszont a sor úgy hozta, hogy az NCIS-t első részétől követem, alig pár történetet kihagyva Leroy Jethro Gibbs csapatának munkájából. Már majdnem írtam, hogy talán a kis JAG utánérzés is szerepet játszik abban, hogy nézem miközben a wikipédián megtaláltam, hogy ezen sorozat még a JAG nyolcadik évadjának egy dupla részében lett megalapozva. A JAG-et annó néztem, manapság is elkapok egy-egy részt az ismétlések közül nagyritkán..
Manapság rögvet az NCIS után (a TV2 új reklámrendjének "köszönhetően" csak a "következő műsorszám megtekintése.." címzetű bevágással elválasztva) következik a Numb3rs, magyarítva a Gyilkos számok. Egy ideje krimihétfőnek lett elnevezve a hétfő este a csatornán, mikor egymás után 4 bűnügyi témájú sorozatot is adnak, így kb nyolctól-éjfélig tart a nyomozás. Jómagam csak ezen kettőt nézem.. Itt kell megemlítenem, hogy rendkívüli módon tud irritálni a TV2 reklámrendje. Az eddigi műsor előtt-közepén-után/előtt-közepén-után rendszer helyett a programok a már említett módon váltják egymást és.. majd a sorozatok első 10 perce és utolsó 10 perce után jön a reklám. Magyarán eddig hétfőnként csak a közepén-végén/előtt-közepén reklámot voltam muszáj végigszenvedni, elkapcsolni.. most +1 reklámoblokkot (10-15 perc) kell átvészelni két sorozatom közben. Új módszer még a 'Csak egy reklám' elnevezésű is, mikor az embernek még csak időt sem hagynak elkapcsolni, mert tényleg csak egy reklámnyi (30-60 másodperc) időre vágnak bele a cselekménybe. S az ember várhatja, hogy az FBI ügynök Don és a matekprof. Charlie Eppes miként mire kerekíti ki a történetet..
House MD. vagyis Dr. House. Nem véletlenül House a nyitóképe a bejegyzésnek, hiszen ez a sorozat a jelenleg futók közt a kedvencem, s nem mellesleg vele már el is értünk a szerda estéhez. A Princeton-Plainsboro kórházban a speciális esetekre szakosodott kiállhatatlan természetű amerikai genya doki alakítója egy az akcentusát magamögött hagyni képes angol, akit főleg szórakoztató, humoros oldaláról ismerhettek korábban. Igazi világhírét viszont igencsak gyanús, hogy ez a sorozat hozta meg. A sorozat további fő alakítói House 3 fős csapata, egyetlen barátja az onkológus Wilson és Cuddy az izgató nő, izé.. igazgatónő :) A sorozat hírének itthoni megerősítője lett Szakácsi Sándor halála, aki a második évad közepéig Laurie magyarhangja. A kényszerű szinkronhang váltást jelentősebb médiafigyelem követte. A kezdeti fanyalgások után azonban Kulka Jánost is megszoktuk Houseként, s nem mellékesen ő is ráérzett Housera. Itthon a TV2 a 3. évad ötödik részét adta szerdán, s a következő részekben a House dokival szembekerült (lázmérővel a s.ggében a vizsgálóban "felejtett") szemétláda rendőr által elindított szál fogja uralni a sztorit. Pontosan még magam se tudom, de hamarosan be fogom előzni a TV2 ütemét, mert ilyen lassú tempóban ismét nem bírom (ezt évadról-évadra eljátszom..) . Az USÁban mellesleg már a 4. évad tart, az amerikai forgatókönyvírok szövetségének sztrájkja miatt azonban kérdéses meddig is fog tartani az évad lendülete. (Ez 'mellesleg' jópár sorozat menetét befolyásolja jelenleg, több sorozat leállása lesz az eredménye. A 24 új évadát pedig el se kezdték miatta.)
Nyomtalanul. Elértünk a csütörtök estéhez és egy újabb sorozathoz, ezt mondjuk néha kihagyom. Este 11 után nem mindig van már hangulata az embernek sorozatot nézni, pedig jó. Szintén FBI, de itt eltűnt emberek mozzanatait elevenítik fel, s rajzolják az idővonalat. Anthony LaPaglia főszereplésével, sokszor tényleg megrendítő emberi történeteket feltárva. Bár ebben is van jó nagy adag ámerika..
Nem sorozatélmény, de megemlíteném, hogy az ünnepi kínálatban az RTL adta a Lóhalálában című filmet 30-án délután, amiben Kiefer Sutherland és Anthony LaPaglia volt a főszereplő. Igazából csak bele-bele néztem, az elején döcögősnek találtam, vagy simán csak nem érdekelt, már nem is tudom.. de a végét azért néztem. A ide mint látható szereplője miatt írható (nem mintha nem úgy offolnék ahogy csak kedvem tartja:P ) . LaPaglia viszont ebben a filmben első pillantásra nekem felismerhetetlen volt, talán hülye haja miatt és öltözete miatt. Képet nem lelek róla, mindenütt a 24 c. sorozat alkoholügyeiről elhíresült sztárjáról látok csak képet ezzel a filmmel kapcsolatban. Érdekes kis fricska, h a film rendezője Mark Malone míg LaPaglia a sorozatban Jack Malone :)
Monkot azért szeretjük (ha..) mert ő Monk. Kényszereinek rabja, retteg mindentől ami másnak fel sem tűnik. Exzsaru aki a rendőrség tanácsadójaként minden ügyet megold a legkisebb rendetlenül álló tárgy alapján is. Nálunk talán a 4. évad megy, a sorozat amúgy már a hatodikat tapossa kint a zusába'. Ha már közlekedési érdeklődésű vagyok meg kell, hogy említsem a néha feltűnő cable carokat. Igen, a híres 'ciscoi.. olyan egyszerű okokból kerülnek elő mint, hogy a sorozat ott játszódik :)
Vasárnap. Péntek után ismét egy néznivaló. Az egyetlen magyar induló és az egyetlen amit nem a TV2 ad. Ergó ez nincs telenyomva reklámokkal. A sori első évadát az évvel együtt zárta, azaz az első 17 rész már lement, egy érdekes, folyamatos feszültséget hozó szállal. A nyolcas körzet rendőreinek élén a kommandóból bukott(buktatott) Bordás áll, aki nem mellékesen Stohl András. Stohlról rendkívül megoszlik az emberek véleménye, persze a nagytöbbségnek az az ember jut róla eszébe aki az RTL-en a Való Világ, Survivor vagy a szinte alig végetért Csillag születik jut az eszébe. A kereskedelmi csatorna egy felkapott sztárja, minden velejárójával. Emellett drogügyletbe is keveredett és sokan emlékeznek még a 2002-ben történt ittasanvezetős balesetére.. A közelebbi múltban sokak szerintem Kaszás Attila halálakor figyeltek fel rá, s onnantól talán máshogy tekintenek rá. Akkor ugyanis bejárta a médiát a hír, hogy Nemzetis barátját, kollégáját ő tartotta életben a mentő megérkezéséig..
Vissza kicsit a sorozatra: vannak hibái, persze ezt nem is lehet tagadni, azonban az első évad végeztével is azt kell mondjam, hogy nem bántam meg, hogy 17 alkalommal a nyugis vasárnap estéken leültem a tv elé és néztem, sőt sokszor kifejezetten élveztem is. Várom a folytatást.
Pont.