2009. április 3., péntek

Álmos vagyok

Fárasztó hetem volt. Két nap még tanulás, egyre kevesebb alvással. Harmadnap vizsga. Csütörtökön a szokásos 7 előtti indulási időm került fél órával korábbra, ma pedig újabb fél órával úgy, hogy tegnap este hoki meccsen voltunk.. HUN-FIN 4-3. De legalább már villamost vezetek. Tanulót.

Ma reggel hosszú idő után hallottam a Bumeráng elejét a Slágeren. Hajrá korán kelés, osztán siettem a villamoshoz, hogy időben odaérjek a villamoshoz, illetve Ferencváros kocsiszínhez. Így fognak telni a következő heteim. Hat, fél 7-re fogok járni vagy Fradiba vagy Szávába, mellette pedig figyelni, vezetni köll. Hogy később vezethessen az ember :o)

2009. március 22., vasárnap

The Fireman

Mostanság tanulás közben szinte non-stop Beatles szól nálam. Mert jó, és kész. A kezdeti She loves you yeah yeah dolgokat átugorva az értettebb lemezeiket szét és össze-vissza hallgattam mostanság. Néha ugorva Sir Paul legutóbbi, Memory almost full albumára. Mert az is jó. A kis egyszerű Dance tonight után alakul az dolog is.
Mostanra jutottam el oda, hogy elköll egy kis frissítés, így találtam rá az év végén kiadott albumára. Afféle álruhás Sir Paul album, eddig teljesen elkerülte a figyelmem és az a baj(?), hogy már most kezdem agyonhallgatni. Igen, azé' mer jóó :)
Nem olyan mint az ofisöl album. The Fireman név alatt szépen kiélte magát Martin Glover társaságában. A zene persze Paul bácsi felől fúj. Mint egy ámerikánus oldal írja, valahol ott kezdődik az album ahol az ofisöl véget ért. Very sőn.
Itt: http://www.thefiremanmusic.com/home lehet hallgatni. Vagy megvenni, vagy... ugye.

Tudom nem rég volt nálunk, de vajh jön még Magyarországra koncertezni? Mindenképp elmennék.

2009. március 16., hétfő

Lomi

Elérkezett a már emlegetett március 16.. reggel Száva előtt már negyed nyolckor egész sokan várakoztak a nyolckor kezdődő tájékoztatóra (lásd párral korábbi bejegyzés). Olyan sokan érkeztek, hogy többen be se fértek és lesz tartva egy pót tájékoztató, ha minden igaz holnap. Szép. A kelleténél talán többször jelent meg a metro(pol) újságban, így.. főleg a mostani helyzetben sokan lecsaptak. Az mondjuk érdekelne, hogy most mennyi a keret, mennyi ember köll? Mindenesetre továbbra is sok sikert :)
Muszáj vagyok megemlíteni, hogy volt szerencsénk szombaton moziba menni. Hátt... Marley meg én, Sugár mozi. Elég lagymatag érdeklődés volt rá, a teltháztól kellően messze állt. A film alapozott arra, hogy ha gyerek és kutya van minden rendben. A kutya kicsinek aranyos volt, végig rossz a végén pedig öreg és halott. Jennifer Aniston a főszerepben anyaként a végén már három gyereket nevel, férje újságot ír. Egyre puccosabb ház, egyre nagyobb autó. Lagymatag történetvezetés. A kutya elaltatásakor kicsit hüppög a nézőtér, amúgy elég felejthető. Mondjuk az egykori Jóbarátok banda színészeitől kb ilyen várható. Aniston továbbra is bizonyítja.
A Tűzvonalbanra szerencsére azért haza értünk, igaz az elejéről lemaradtam, most nézem a videótárban, de egyre jobban akadozik. Ez vajh csak nekem van? Egyre töbször akad aTűzvonalban az mtv videótárban. Ejjnye.
A cím pedig lomi, hiszen utcámban éppen ma van lomtalanítás. A főkefe tájékoztatójában büszkén hirdetik, hogy megújult a rendszer és, hogy nemzeti ünnepekre nem időzítik. Hm.. mintha tegnap lett volna. Igaz a szutyok inkább csak mára került ki. Ahogy hazafelé sétikáltam az utcában öröm volt nézni a lomokon veszekedő "romákat". Írtam? nem.. múlt héten a Pennyben, talán csütörtökön. Vettem a szokásos, kenyér miegymás párost és ment a banzáj. Egykét C kategóriás hölgyemény veszekedett a biztonságival, majd a hozzájuk tartozó srác lett feltartva. Nem hinné el senki, hogy aznap épp mi volt a lopási listájuk (ha van bevárásló lehet lopási is, nem?) fő tétele. A Head & Shoulders sampon. Reggel már 12 darabot sikerült megtartani belőle a boltan, mikor ott voltam kettő került elő a pulcsi alól de így is rendellenesen fogyott a kirakott mennyiség. Szép.. valamint bocs, hogy nem vagyok túl politikalag korrekt, de az ilyen látványos esetek mindig kiverik a biztosítékot. És nem csak bennem.
Mellesleg, tisztelt honfitársak. Sajnálom, hogy a politika és az elmúlt évek belpolitikai harcai mindenkiből kiölték a kokárda viselést. Nem voltam a Parlamentnél Gyurgyántakarodjozni, nem áztam a várban Orbán bácsi beszéde alatt.. sőt, a vacak idő miatt a nemzeti ünnep ideje alatt egész nap itthon voltam, de már pénteken moziba menetkor kitettem és még holnap is rajtam lesz. Aprócska tisztelgés a múlt felé. Még emlékszem valamelyest, hogy milyen volt Tatán a Jázmin utcai általánosban alsósként március 15-ei ünnepséget tartani. Akkor kölökként még nagy és felfoghatatlan valami volt a forradalom.Mostanra szinte ciki kokárdát hordani, a reggeli csúcsforgalomban alig látni egy-egy emberen. Kár.

2009. március 10., kedd

V42 túra

Eredetileg a Marple post tegnap íródott, de ma akartam kiküldeni az éterbe.. de mivel mégis úgy döntöttem, hogy lesz egy rövidke mai bejegyzés is inkább vállaltam a tegnapi kettőt. Mint látszik ez a blogosdi mostanában agyelterelőként funkcionál.Bár konkrétan most azért nem akaródszik a nappali felé vennem az irányt mert.. ott a laptopon a vigyori zsarnok ír épp' bejegyzést, valamint Szülfelt akar nézni. Én pedig kevésbé.
A mai nap végre rászántam magam arra, hogy elmenjek a MÁV nosztalgia (és a trains.hu) szervezésében megvalósuló túrára mely érdekessége a mozdony, V42 527 lesz. A kép még nyáron készült Istvántelken, ekkor újult meg. Mivel néhány állomási fűtőgépen kívül nem volt eddig még szerencsém a típushoz érdekes lesz a túra. Igyekszem majd ráérni.

Mint emíltettem egyébként. Az időjárás mondjon le.. és én is amiért mostanában nem hordom állandóan a fotógépet. Olyan jó pedig napsütésben, fekete felhős háttérrel lövöldözni. Persze holnap ezt az élvezetet úgy se fogja megadni nekem az időjárás.

Fáradt vagyok. Azzal szembesülök, hogy kissé beszűkült a mozgásterem. Egész nagy utazás volt a Nyugatiig elmennem és megmondani se tudom szinte mikor mászkáltam utoljára egy jó Közegest. Jelenleg megmondhatatlan, hogy ez hová fog tovább haladni. Találni kell majd valami új egyensúlyt az életemben. Egóm, kapcsolatom, hobbim és munkám közt. Lassan a Közeg béta verzióból valami használható rendszerig jutok. Jelentem jó úton haladok a ráncok felé is :o)

2009. március 9., hétfő

Miss Marple

Egyre kevesebb nézhetőt lát az ember a tv-ben. Igen, hiába unalmas ez a mondat, igaz is. Persze lehet én vagyok a hülye, hogy még próbálkozom. Szombatonként oda jutottunk, hogy az egyetlen kompromisszumok nélkül nézhető műsor este az m1-en Miss Marple. Újabban a királyi úgy döntött, hogy a két részt a péntek-szombat helyett egymás után adja le, így nem probléma, hogy pénteken nem biztos, hogy sort kerít rá az ember. Pedig már eddig is tervben volt.
Így most kényelmes negyed kilenctől nézhető. A két rész közt lenyomnak egy reklámblokkot, ami nem túl zavaró, hisz a kertévék messze többet adnak.
Múlt szombaton például a Nemezis című regény film változatát adták. Ahogy kell szépen kiderült, hogy mindenkinek van valami köze mindenkihez és még Verity gyilkosa is meg lett. Ötvenes évek beli hangulat, de a gyilkosság még a háború idején történt. Mindez jóféle angol tájakkal fűszerezve.. ráadásul jó a buszuk is nagyon :))Geraldine McEwan mint Miss Marple. Mint látom wikin a legújabb évadban már nem ő viszi tovább.

Szóval szombatra én ezt ajánlom. Előtte lottót sorsolnak, nagy izgalom nem éri az embert, utána egy kis békebeli nyomozgatás osztán öregesen lehet is menni alvósba. Tiszta sor :o)

Facebook

Mindenkire rátört a Fécbuk? Hö.. szép csendben lassan egy éve ott vagyok én is, volt egy(két?) ismerősöm, azon szemfülesek akik megleltek.. most meg, késve visszaigazoltam hármat és jönnek csak az emilek a frímélemre. Komoly, már 11 körül tartok :o)
Hogy is hívják.. megvan igen.. szóval volt májvipem is, de az nem túlzottan volt teccetős, egy ideje szépen töröltem is magam onnan, wiw-en meg tartom stabilan a 250 körüli ismerőst, az meg senkit nem érdekel, hogy nagy részükkel akár évek óta nem is találkoztam, sőt.. megkockáztatom, hogy lazán elmennék mellettük az utcán. Egykori tatai ismerőseim (egykori évfolyamtársaim) jelentős része például ide tartozik. Rossz memóriámat és az évek múlását jelzi, hogy sokukhoz nem sok valódi emléket találok.
No, közben forrt a víz. Krumpli és tojás készül, de én csak megkezdem a műveleteket.

Egyébként tud valaki intézkedni, hogy szép idő legyen? Ma mikor a kocsiszín udvarán Ganz áramszedőt bambultunk és közben fújt a szél, hideg volt és még szemerkélt is az eső nem nagyon éreztem, hogy március van. Erre a kopár kiserdő (a József Attila lakótelep és Wekerle közti) is ráerősített. Egyébként komolyan gondolja azt bárki is, hogy ott gyerekkel sétálgat? Mert az utóbbi időben eléggé csövestanya lett az egész. Én elhiszem, hogy mikor anyukám gyerekként ott lakott a telepen még szép volt, sőt.. még akkor is emberi(bb) volt mikor kiskoromban arra sétáltunk, de ahogy most kinéz az egész kiserdő. Kár érte. A másik amit nagyon nem bírok az a Határ úti aluljáró. Inkább sétálok a Pöttyös utcától a melóhelyig mint, hogy a reggeli szag (mindenféle kajálda keveredve és az egyéb aluljáróban megszokott), embertömeg és a megszokott óbégató csöves által nyújtott ébresztőt átéljem.
Jó, ígérem többet nem nyafogok, sajnos túl sok budapesti hely ellen fakadhatnék ki. Ez van. Nem kell szeretni.

2009. március 6., péntek

Márc. 16, Száva

A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Villamos Forgalmi Főmérnöksége felvételt hirdet:

villamos-járművezető tanulói munkakörbe

A tájékoztató időpontja: 2009. március 16. 8:00 Száva kocsiszín.

Aki ezt netán a BKV oldalán keresi ott nem találja, se az oktatás hivatalos oldalán. A tegnapi metro(pol) újság mindenesetre hozta a hirdetést. Nos, lássuk mi vár arra aki elmegy és bekerül a tanfolyamra a következő három hónapban. Az egyszerűség kedvéért márc. 16 helyett mondjunk 2008. december 08-at, így jobban bele tudom élni magam.

Kezdjük az elején, reggel nyolc előttre természetesen ajánlott már odaérni, mivel száz fölött lesz az érdeklődők száma hamar megtelik majd a terem. Ekkor egy jó két, kétésfél órás tájékoztató veszi kezdetét. Nyugalom, nagyjából egy óra után lesz szünet, mikor néhányan rögtön le is lépnek. Talán nem számítottak arra, hogy folyamatos munkarend van és, hogy 3:30-0:30-ig időszakban bármikor lehet az ember szolgálata. Mindenesetre lelépnek, nől az esély. Az asztalnál három ember fogja várni a lelkes érdeklődőket. A forgalmi szolgálat vezetője, az ő főmunkatársa és az oktatás (nem konkrétan a tanfolyam) vezetője. Sokmindent fognak mondani amivel el lehet rettenteni az ártatlan embereket, de a kitartóbbja a végén kitölthet egy papírt, hogy nincs tartozása a BKV-nál, mi a neve címe, végzettsége (..ilyesmi) majd beállhat a sorba. Ott mikor leadja a papírt kap egy kérdést és reménykedhet, hogy 1-2 hét múlva csörög a telefonja.

A visszahívás. A tájékoztatón megjelent nem kevés emberből mindössze 25 juthat tovább, ennyire van elvileg szükség a szolgálatoknál. A telefonszám sok nullával fog végződni, KZ pedig érdeklődve meg fogja kérdezni, hogy még mindig szeretne-e villamosvezető lenni. Amennyiben igen, január 6-án délelőtt vagy délután lehet menni. Délután, persze. Ketten már ekkor késnek, ők búcsúzhatnak is rögtön. Sokminden nem történik, csak egy 300 kérdéses pszicho teszt valamint még egykét lapnyi hozzá. Utána pedig lehet újra várni a telefonhívást.

A papírmunka kezdete. Ha a pszicho előzetes teszten túljut az ember KZ újra telefonál, újra kérdez és elmondja a következő lépést. Lehet visszamenni ismét Szávába, de ezúttal már a munkaügyre, majd akár rögtön utána az Akácfa utcába. Ezután a Kerepesi úton lévő rendelőbe, hogy a 'meghatározott egészségügyi intézményorvosa alkalmasnak nyilvánítsa'.. Első alkalommal valószínű nem fog sikerülni mindent elintézni, majd mikor az ember azt hiszi, hogy mindjárt vége még jön hátra a pszicho. Utána lassan vissza az Akácfába, majd Szávába és a papírmunka ha jól nézem már kész is. Ön hamarosan a BKV Zrt. alkalmazottja lesz, 7 órás vill. jv. tanuló besorolásban.

Február 2. (a márciusi tájékoztatósoknak valamikor május második felében): az 'első tanítási nap', mostantól ajánlatos minden reggel legkésőbb 7:20-ra Szávában lenni, különben lehet írni a kisjelentést. Az első nap még inkább csak lelki felkészülés, majd másnap bele a lecsóba. KZ pedig jön szondázni az első napok egyikén, úgyhogy.. természetesen semmi alkoholizálás. Az első napra marad vagy 18 ember, az előző tanfolyamosok ekkor kezdik vezetni 50 ótájukat a tanulókocsikon (7671, 1305). Ők hatan maradtak. Kedves márciusi utódok:
1. ez bizony teljesen reális szám.
2. a decemberi tájékoztatósok eddigre (lekopogom) már túl lesznek a hatósági vizsgán, így nem lesznek ott, hogy személyes élménybeszámolót tartsanak.

Lesz aki az első 1-2 hétben lemorzsolódik, de az első hónap végi szóbeli beszámolón fogtok igazán elvérezni, ha nem vagytok felkészültek. Természetesen. Hogy az első hónap után mi jön? A második :o) Az oktatók kicsit lazulnak, marad 6-7 ember. Kiscsoportos foglalkozásban halad tovább az ismerkedés a villamossal, utasítással és a KRESZ paragrafusaival. Sok sikert!

2009. március 5., csütörtök

János vitéz 1.

Ez a szerdai nap folytatása igazából, egy kis délutáni alvást követően kezdődött a készülődés. Mivel ritkán kerülök színházba, ezért mindig érdekes. A nemzetiben voltam már, de arra sem emlékszem mit láttam. A vizsga és sörözgetés utáni fáradtságommal mindenesetre kíváncsisággal töltve indultam el az újabban szinténbloggert játszó házi, kétlábonjárócukiságommal :o)Szóval Nemzeti, erkély első sor.. szép kilátások. A zenekar hangol, jön a karmester és elénk tárul a szín. A patakpart mint a nagykönyvben, búzamező a helyi lánykákkal hancúrozó huszárokkal. Nagyjából ilyesminek képzeli el az ember. Énekelnek is, elvégre daljáték. Természetesen először Hofi beugrós franciakirály szerepe jut a rádiókabarén felnőtt ember eszébe. Ez a második felvonásban vissza is köszönt párszor. Stohl mint Jancsi.. és énekel. Ráadásul nem is rosszul. Bevallom én mint Tűzvonalban néző az utóbbi időben elkezdtem megkedvelni, ezért is ez a szereposztás érdekelt. Udvaros mint Gonosz mostoha, Szarvas mint Bagó. Idillikus vidéki hangulat és az elszakadás. Gigászi magyar lobogóval.A második felvonás színpadképe kicsit furcsább már. Januárban volt a darab bemutatója, lehet, hogy a többhónapos karácsonyi készülődés inspirálta a díszlet tervezőit? Egyszerű, kicsit giccses gömbök, háttérben pufi angyalok arany boával a fejükön, úgyis mint énekkar. Bodrogi játssza Hofit.. azaz a francia királyt. Kellően tutyimutyi, komolyan venni nem is lehet. Osztán csodás magyar huszáraink rendet vágnak papírforma szerint. A király lánya mellbedobással próbál bevágódni az Iluskához hű Jánosunknál (aki időközben már nem kukorica hanem vitéz). Jön bagó, aki időközben talán megjárta a detoxot, és hozza a rossz hírt. Jöhet a hajsza a lány után..
Tündérország meglehetősen sivár. Se pipacsok, se a szőke Tisza. Akadt egykét piros pad a Stadionok metrómegállóból, a többit meg köréjük építették. Iluska halála után elkurvult és valamelyst érthetően ez az idill végül nem tartotta itt Jancsinkat. Fény és hanghatásokkal próbálnak ránk hatni, meg pár magassarkúban tipegő miniszoknyás csajjal. Nakérem. Azért ez kicsit sok. A végén a metróállomás a levegőbe száll. Stohl és Szarvas a magyar puszta apró részletében ücsörög a semmibe révedve. Hepiend nem lett ha jól sejtem.
Összességben teccett. A három szín három teljesen eltérő, egyre elrugaszkodottabb hangulata a túltöltött hazafiasságtól a farmernadrágos szétgrefitizett lehangoló valóságig vezeti a nézőt. Aztán kilépve a színházból mibe is csöppenünk?

2009. március 4., szerda

Levezető

Szóval, amire tanultam vizsgám (beszámolóm) sikeresen, négyessel zárult, úgyhogy felhalmoztam pár "jutalomfalatot" a Határ úti Europark Interspar hiperszupermarketéből.. már csak egy kis alvás hiányzik, az elég rosszul ment az este. (A bejegyzés következő része az iszogatás alatt íródott) A Fácán igazából soproni.. 5%... sok újat nem ad, de a Soproni fekete.. illetve barna.. na, most, hogy kiöntöttem egészen szép színe van, a habja is baráti egy darabig. (Jajj, mit nem adnék ha valaki hozna nekem Okocim Mocnét.. az is fekete doboz, rajta sassal (mint már írtam is) és nagyon jó.. ). Általában véve barna sört nem sokat ittam eddig, ez a soproni dolog is újdonság.. hm, iható. A wiki nagy lelkesedéssel írja, hogy a magyar sörökhöz képest ebben már hattalmas 5% feletti anyag van, aaaszta, minnyá elájulok :o) Egy tök alap lengyel sörben is több, 5,6% van.. mindenesetre ez a Soproni nem lesz kedvencem. Az illatával nincs bajom, de az íze nem tett mély benyomást rám. A következő áldozatom a Borsodi bivalya, százaléka (6,5) alapján már vár valamit az ember. Ízre kellemes, bár távol áll az emlegetett lengyeltől. Az is igaz, hogy nálam gyakorlatilag egyelőre semmi nem előzheti meg azt. Ja, azt azért szeretném megjegezni, hogy csak ritkán iszogatok, éppen ezért nem is bírom, már most se. Pedig még a Krusovice hátra van. A márkát egyébként az elmúlt egy évem néhány péntek estéje miatt ismerem. Az ezen napokon látogatott hely kínálatában található meg, most azonban érdekel milyen is valójában. Alu dobozból. Közben a reggeli Bumerángot hallgatom, egyre kevésbé értve azt. Óóó, és este színház :) Remélem nem fogok bealduni. Egyébként most Bitliszt hallgatok, egészen pontosan az Abbey road albumot. Így becsiccsentve még élvezhetőbb :o) Főleg ha közben egy kis Sinatrát is gajdolok. Óóó.. igen, most levezetem szépen az egész hónapom. Közeg, némi itóka és a ZENE. Kár, hogy mindez most egyedül zajlik. Szóval és nemtommivel. Krusovice. Ezért fizettem a legtöbbet aznagycsodálatos helyen. A habja ennek is gyorsan csak emlékezetem játékává válik. (I want you so bad.. bitlisz) Illatra ehető (iható?) százalékra 5. amúgy pedig egs.

2009. március 3., kedd

Koncerthiány

Persze, persze.. épp forgalmi utasítást tanulok, de annyira lefáraszt az egész, hogy csak annak rendje módja szerint na :o)
Szóval muszáj valami zenét hallgatnom, igen.. így lettem összerakva, ha mást nem, hát a zene szeretetét azért belém verte 10 évnyi gitározás és a zenetagozatos gimnázium. Szóval, hogy újabb lépést tegyek a lelki békém felé rövid úton el kell mennem egy koncertre. Zeneakadémia vagy Müpa, bár egy régimódi Emilrulez konci se lenne rossz, csak olyan meg már nincs.
Hirtelen lett kiszemeltem is, holnap utánajárok, igaz kevéssé komoly, ám egy időszakom emlékeit hozza elő. És az ilyesmi sem árt az embernek.. bár sajnos úgy látom már nincs rá jegy...
Azt persze nem mondtam, hogy holnap színházba megyek. Tartok tőle (Nemzeti+Alföldi) de érdekel. No, vissza..

2009. március 2., hétfő

Gondolatelterelő

Jó lenne most itt ücsörögni, sőt.. aludni egy rövidet a fűben, mint a kép készültekor is tettem. Igaz volt benne pár szúrós vacak amiket magam körül igyekeztem kitépdesni. De neeem, KRESZ-t tanulok..

2009. február 20., péntek

Ide egy

szóval rend és jó szokásom szerint ide rég nem írtam semmit.. most ezen a tétlen péntek délutánon pedig elkedzek majd félrebeszélni. Igazából csak zenét hallgatni jöttem fel ide, mostanság, hogy nem fórumozok max a közlekedésit olvasom lassan már csak ténfergek a neten, lényegében az vitte el a neten töltött időm hatalmas részét. No, az is igaz, hogy most az utóbbi hetekben akadt olyan elfoglaltságom ami rendesen eszi az energiámat, időmet és írási kedvemet. Ha ennek az időszaknak vége lesz akkor az ezzel kiharcolt munkám pedig valószínű méginkább fogja, eleinte biztos.
Hm.. olyasmiket hallgatok amiket má' rég.. bizony, van egy-két ember is akivel rég találkoztam, bár ezen irányú lemaradásaimat lassan talán elkezdem ledolgozni..
atyaég, ezt most olvasom:
"Végre megoldódott az ír közlekedésrendészet fantomjának rejtélye. Prawo Jazdyról kiderült, hogy nem megrögzött szabálytalankodó, hanem jogosítvány - lengyelül." :D

visszatérve:
nagyjából másfél hónap múlva írok majd egy bejegyzést arról, hogy min is megyek át most éppen.. visszanéve kevésbé lesz nehéz, de kiírom majd magamból :)

a lényeg az, hogy igazából nem tudok most se mit írni.. minap fájóan hasított belém, hogy milyen rég voltam már Tatán.. ez is visszatérő hülyeségem.. mint megannyi más..