János vitéz 1.

Ez a szerdai nap folytatása igazából, egy kis délutáni alvást követően kezdődött a készülődés. Mivel ritkán kerülök színházba, ezért mindig érdekes. A nemzetiben voltam már, de arra sem emlékszem mit láttam. A vizsga és sörözgetés utáni fáradtságommal mindenesetre kíváncsisággal töltve indultam el az újabban szinténbloggert játszó házi, kétlábonjárócukiságommal :o)Szóval Nemzeti, erkély első sor.. szép kilátások. A zenekar hangol, jön a karmester és elénk tárul a szín. A patakpart mint a nagykönyvben, búzamező a helyi lánykákkal hancúrozó huszárokkal. Nagyjából ilyesminek képzeli el az ember. Énekelnek is, elvégre daljáték. Természetesen először Hofi beugrós franciakirály szerepe jut a rádiókabarén felnőtt ember eszébe. Ez a második felvonásban vissza is köszönt párszor. Stohl mint Jancsi.. és énekel. Ráadásul nem is rosszul. Bevallom én mint Tűzvonalban néző az utóbbi időben elkezdtem megkedvelni, ezért is ez a szereposztás érdekelt. Udvaros mint Gonosz mostoha, Szarvas mint Bagó. Idillikus vidéki hangulat és az elszakadás. Gigászi magyar lobogóval.A második felvonás színpadképe kicsit furcsább már. Januárban volt a darab bemutatója, lehet, hogy a többhónapos karácsonyi készülődés inspirálta a díszlet tervezőit? Egyszerű, kicsit giccses gömbök, háttérben pufi angyalok arany boával a fejükön, úgyis mint énekkar. Bodrogi játssza Hofit.. azaz a francia királyt. Kellően tutyimutyi, komolyan venni nem is lehet. Osztán csodás magyar huszáraink rendet vágnak papírforma szerint. A király lánya mellbedobással próbál bevágódni az Iluskához hű Jánosunknál (aki időközben már nem kukorica hanem vitéz). Jön bagó, aki időközben talán megjárta a detoxot, és hozza a rossz hírt. Jöhet a hajsza a lány után..
Tündérország meglehetősen sivár. Se pipacsok, se a szőke Tisza. Akadt egykét piros pad a Stadionok metrómegállóból, a többit meg köréjük építették. Iluska halála után elkurvult és valamelyst érthetően ez az idill végül nem tartotta itt Jancsinkat. Fény és hanghatásokkal próbálnak ránk hatni, meg pár magassarkúban tipegő miniszoknyás csajjal. Nakérem. Azért ez kicsit sok. A végén a metróállomás a levegőbe száll. Stohl és Szarvas a magyar puszta apró részletében ücsörög a semmibe révedve. Hepiend nem lett ha jól sejtem.
Összességben teccett. A három szín három teljesen eltérő, egyre elrugaszkodottabb hangulata a túltöltött hazafiasságtól a farmernadrágos szétgrefitizett lehangoló valóságig vezeti a nézőt. Aztán kilépve a színházból mibe is csöppenünk?