2006. december 30., szombat

Elmondom miről fogok majd írni legközelebb :) - blog előtti blog

Meg kéne nézni mit írtam legutóbb, szeritnem zenét ajánlgattam és Boldog karácsonyt kívántam. Azóta az ünnepelgetés lecsengett, bár hátra még a szilveszter. Valamint voltam kicsit másfele is, egész pontosan Brno-ig vitt az utam,pontosabban egy DB (dájcse báhn) vonat 'csehszlovák' mozdonnyal. Jó hely Brno is, még egy város ahova még vissza kell majd menni, mert ez a délelőtt érkezés este hazajövetelnyi idő, főleg télen a korán sötétedéssel párosítva.. nem volt elég semmire, vagyis csak nlmi nyálcsorgatásra :) szinte Nyugaton éreztem magama,földrajzilag mondjuk biztosan, de ezt most inkább történelmileg értem.. mintha nem is egy ex. szovjet ideiglenes tartózkó lenne, mint mi is.. a városi közlekedésük szépen fejlődik, igaz a KGST piac remek Tátrái adják az alapot, hangozhat ez lekicsínylőnek is, de alapjában jó kis villamosok :) főleg a teljes felújítás/újraépítés után.. új hajtás, alacsonypadlós középrész, BUSE utastájékoztató.. stb, inkább nem megyek bele. Persze nem csak a közlekedés jó Brnoban, csak nekem az a kiindulási alap egy város besorolásában, vagyis főképp akkor ha csak ilyen rövidke ideig lehetek ott..

Ismet betekeintést nyerhettem egy város villamos üzemébe, ismét lehettek tapasztalataim apróságokól amikre mi nem vagyunk képesek, mások mégis és közel se minden pénzkérdés. A baj, hogy erre mindig rájövök ha eljutok egy új helyre, a különbság csak annyi, hogy az idei év (volt)az eddigi leg utazgatósabb évem... a következőre meg már kevesebb mint 48 órát kell csak várni. BUÉK, bár tervezek még jönni a nagy buékolás előtt. Jó éjt! jön vidijó is :) sétálóutcában emberek közt hajtó villamossal...
http://www.youtube.com/v/4n03u7iH6b0

Megjegyzés: az összes 2006-os bejegyzés korábbi freeblog.hu-s blogomról származik, ahonnan közel se hoztam át mindent és amit át is hoztam azt is kicsit finomítottan néha, mondhatni cenzúrázva. Mindezt 2007. nov. 15-én követtem el, lényegében végképp felszámolva ezzel azon régi blogom.

2006. december 18., hétfő

Az utolsó pillanatban... Szeged

Szombaton ismét voltam Szegeden, ha jól számolom a 2006-os évben immáron hatodik alkalommal. Pedig eredetileg Tatára akartam menni, hiszen tudod, ott laktam és már meg is volt beszélve, hogy megyek, vártak volna rám az állomáson. Egészen péntek estig azt hittem, hogy Tatára megyek, mikor is MSN-en egy kedves ismerősöm érdeklődött nem mennék-e vele Szegedre.. hát nem.. de végül mégis :)Amúgy kemény menet volt ez a Szeged... a hajnal 3:33-as 901-es éjszakaihoz indultam, ugyanis az első Szegedre tartó vonattal mentünk, ami 4-kor indul a Nyugatiból (a 10-ei MÁV menetrendváltás hozott egy-két újdonságot, peldául ezt a korai vonatot is). persze semmit nem aludtam.. én, képtelen vagyok 3-kor kelni, inkább álmatlanul megyek. Aztán negyed 8-től 20:42-ig 'szegedeltem', közben többször majdnem hazajöttem, majd némi tiszaparti séta rendbetett...a lényeg, hogy öszességében azért élveztem. Nem hiába szeretek Szegedre járni, ha az utazgatásból netán elegem lesz (ilyen-olyan okokból) akkor segít és erőt ad a város...Hazafelé persze az utolsó vonattal jöttünk 11 után megérkezve Zuglóba, de ekkor végre aludhattam a vonaton. Ez a vonaton alvás dolog amúgy jó, szeretek vonaton aludni :) csak minden megállásnál, legyen az állomás vagy csak egy jelző miatti megállás.. felébredek. Ezért se szeretek személyvonattal utazni, túl gyakran áll meg.

(eredetileg képek nem voltak a bejegyzésben és volt folytatás is, meglehetősen más.. de ez nem az, ez ez.. ni, ide is jó a szlogen)

2006. december 6., szerda

Mai izgalom.

Ma látszólag unalmas napom volt, egész délutánig. Épp indultam alternatív Indóház terjesztőmhöz a Hungária-Thököly kereszteződéshez, mikor... hát egészen a Hős utcáig sikerült eljutnom, igen ez a hozzám legközelebbi megálló. Egy villamos a megállóban, meg mögötte is egy (Stadion irányban) először ez szúrt szemet mikor jöttem ki a TTL mögül, mi a frászt keres az ott.. aztán kiértem. Mentők, tűzoltók, rendőrök, BKV-s zavarosok... mindez a Hős-Hungária kereszteződésben, ott ahol tavaly augusztus végén már volt "szerencsém" látni egy halott motorost... szóval ennyit az Indóházról.. villamos nem jár, Népliget irányban az autók se. Elő a fotó masinával, de sajnos már eléggé sötétedett (ez az egyetlen amit utálok a télben) végül haza rohantam az állványomért, majd vissza a terepre. Ja, csak a lényeget nem említettem, hogy mi is történt. Helyettem beszéljen egy mti-s közlemény.

"Felborult egy rabszállító autó a Hungária körúton a fővárosban 2006. december 6. 16:15

Öt ember megsérült, amikor rabszállító autó ütközött össze személygépkocsival a Hungária körút és Hős utca sarkán a fővárosban szerdán; a rabszállító felborult - közölte a BRFK sajtóügyeletese illetve a tűzoltóság. Súlyosan sérült a rabszállító autóban egy őr és egy rab, ugyanakkor könnyebben megsérült a rabszállító vezetője és a személygépkocsi két utasa - mondta Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. A BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint késő délután mindkét irányban megindult a villamos közlekedés a Hungária körúton. Befejeződött a helyszínelés is, így a rendőrség feloldotta az útzárat a Kerepesi úton - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel."

Szóval rabszállító... bár a helyszínen tartozkodó tapasztalt szemtanúk elszökött rabokról is beszéltek, a híradások ilyesmiről nem számoltak be. Már nem először találkozom ilyesmivel. A szemtanú mindig mindent tud, de persze olyan ember már nicsn ott aki tényleg látta az esetet, a gárda cserélődik, szájról szájra terjed az "igazság"... aztán miután Indóház terjesztőmet, egy közlekedésbarát ismerősömet is riadóztattam, egyszer csak már ő is megérkezett.Aztán egyszer talpra került végre, Indóházam nem lett, mert kedves terjesztőm otthon felejtette mikor haza ment az állványáért... Hehh, szóval az még egy körömbe fog kerülni.